Kicsinyke történet két lélekről.
Volt két lélek, keresték, kutatták egymást, megtalálták, szenvedtek, titkolták hogy mennyire szeretek, önmaguknak se vallották be. Szégyellték, féltek,talán, ki tudja már megmondani valaha is? Szembe tagadtak mindent, marcangolták egymás lelkét, pedig bárhogy is tagadták, érzik ők, tudták, hogy lelkük sóvárogva várta másik lelke rezgését. Szenvedteték egymást, lélek kínlódását átélve. Mert tagadjanak mégis egyek ők, szenvedtessék másik felüket kínok kínjával, láncot, éket verve saját lelkük köré. Szeretnek, hiába tagadják, gyönyörű volt mikor sokszor lelkük egy dallamra muzsikált. Hisz értették ők egymás lelke szavát, hiték eljöhet a perc, mikor megtörik örök átok mely, szétszakítja őket. Fény önti el, szomorú lelküket, örök fény ez talán megvilágítja örök létüket. Menyi édes kin gyötrődés, bántás,szenvedés, hiába minden küzdelem harc, ami örök az, az is marad. Mindent bevetve harcoltak,egymás ellen, közben tudták vágynak, hogy végre egymást átölelve, lélekben, testben, egységben létezzenek. Éjfekete pillangó közelit lehet egyik lélek, örökre távozik. Ha rászáll pillangó, nem ereszti örökre magával, viheti. Nem lesz több harc, kínlódás, se édes gyötrelmes vágyakozás. Egy tanácsom lenne felétek, ti lelkek kik ezt olvassátok: Ne harcoljatok egymással,mint e két lélek,ki ezzel örökre elveszitette egymást,mert felesleges. Ismerjétek fel ezzel nem csak másikat, önmagatokat is bántjátok,kínozátok. Szeresetek, csak szeresetek, semmi mást nem kérek tőletek. Egymást szeretve átélitek, létet, egységet, egyé váltok milliárd csillaggal, galaxissal, egész univerzummal. SZERESETEK! SZERESETEK! |