A mai emberek nagy része, főleg a nyugati kultúrában, egyfajta bezártságot teremtett maga köré. A társadalom és a vallás is hozzájárul ehhez, sőt létre is hozza a bezártságot.

A neveltetés, a közmegítélés nem engedik, hogy a bennünk lévő szeretet rózsája kinyíljon. Helyette csak a tüskék állnak kifelé és befelé.

Akkor tudsz idegen embereket elfogadni testvéredként, ha megértetted, a testvér lényegét. Minden élő vagy "élettelen" dolog körülötted, a testvéred lehet. A benned lévő virág kibontja szirmait, kitárulsz, kinyílsz. Valójában úgy is kinyílhatsz, mint egy szép rózsaszál, amelynek egész lénye, illata a szeretetet sugározza önmagából. Úgy vagy vele te is, mint a rózsa. Habár illatot nem biztos, hogy sugárzol, de szeretet igen. Mert a szeretetnek is van kisugárzása, atmoszférája, mely megfoghatatlan, de érezhető.

Az, hogy nem érzel mindenkit testvérednek a tudatlanságból, bezártságból származik, és azért, mert még nem nyíltál ki. Bárkit elfogadhatsz testvéredként, de elfogadhatsz apának is, anyának is, sőt gyermekként is elfogadhatod. Meg tudod-e érezni és el tudod-e fogadni szívedből a teljesen ismeretlen embert? El tudod-e fogadni első látásra? Nem azért, mert neked szimpatikus, hanem azért, mert érzed, hogy a testvéred. Nem úgy, hogy érzel benne valami régi rokoni kapcsolatot beidegződés alapján, hanem csak egyszerűen azért, mert szereted azt az embert. Tényleg a rokonod, testvéred, szülőd, gyermeked, de nem úgy, ahogy értelmeztük, hanem úgy, hogy a szeretetből árad ez a rokonság.

Az embereknek sokat kell még tenniük azért, hogy elérjenek a belső út világába, hogy megérintsék önmagukat, és ki tudjanak nyílni, mint egy virág. De mindaddig, amíg ez nem következik be, az emberi lények elfelejtik, hogy testvérként élnek a világ minden pontján. Egyszer eljön a hajnal, felkel és kisüt a nap, és fényével, szeretetével kinyitja minden egyes virágszál szirmait.